Skip to main content

ARRABO Szabadidősport Egyesület

SZOMBATHELY

Az ARRABO Szabadidősport Egyesület

Egyesületünk hivatalosan 1995-ben alakult, de az alapító tagok egy része már 1987 óta szervezi közös túráit a Rába folyóra. Ezek között egy- és többnapos evezős túrák is szerepelnek. Célunk, hogy a manapság egyre fokozódó igényt a természethez való visszatéréshez megpróbáljuk a magunk módján kielégíteni. A körülöttünk lévő tájat és környezetet egy olyan perspektívából mutassuk meg, ami a legtöbb ember számára önmagában nehezen valósítható meg. Csatlakozva túráinkhoz megismerhető ez a páratlan vízi és az azt szegélyező parti világ.
Túráinkat elsősorban a Rába folyóra, mely szabályozatlansága miatt vadvízi romantikát ad, a völgye pedig meseszép hátteret nyújt a túrázók számára; valamint a szintén meseszép Szigetközbe szervezzük. Egy-egy településen vagy a parton megpihenve megismerhetők a környék történelmi, építészeti, népművészeti, valamint természeti értékei, vagy csak kiszakadhatunk a hétköznapok világából. A Rába-folyó egész Vas vármegyei szakaszát bejárjuk Gyanafalvától Vágig.
Egyesületünk tagja lehet bármely magyar, illetve nem magyar állampolgár is, aki megfelel az Alapszabályunkban foglaltaknak és elfogadja annak feltételeit.

ARRABO Szabadidősport Egyesület

9700 Szombathely, Kéthly Anna utca 5.

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+36 30 5671438