Elérhetőségek

Arrabo Szabadidősport Egyesület

9700 Szombathely,
Kéthly Anna u. 5

Telefon: +3694510980
Mobil: +36302337177;+36309693669;+36705195747

Bemutatkozás

Bemutatkozás

Egyesületünk hivatalosan 1995-ben alakult, de a tagok egy része már 1987 óta szervezi közös túráit a Rába folyóra. Ezek között egynapos evezős túrák és több napos túratalálkozók is szerepelnek.

Célunk, hogy a manapság egyre fokozódó igényt a természethez való visszatéréshez megpróbáljuk a magunk módján kielégíteni, és a körülöttünk lévő tájat és környezetet – beleértve a természeti- és az épített környezetet is – egy olyan perspektívából mutassuk meg, ami a legtöbb ember számára önmagában nehezen megvalósítható.

Csatlakozva túráinkhoz megismerhető ez a páratlan vízi- és az azt szegélyező parti világ.

Túráinkat elsősorban a Rába folyóra szervezzük, mely szabályozatlansága miatt vadvízi romantikát ad, a völgye pedig meseszép hátteret nyújt a túrázók számára.
Egy-egy településen vagy csak úgy a parton megpihenve megismerhetőek a környék történelmi-, építészeti-, népművészeti- valamint természeti értékei. Vagy egyszerűen csak kiszakadhatunk a hétköznapok világából.
 
Csónakházunk (térkép, fénykép) Magyarország legnyugatibb városában az Őrség és a Vend-vidék kapujában, Szentgotthárdon a Lapincs és a Rába folyók találkozásánál található.
 
 
A legtöbb túrát innen indítjuk vagy ide érkeztetjük, de a folyó szinte egész Vas megyei szakaszát bejárjuk Gyanafalvától Vágig.
 
Egyesületünk tagja lehet bármely magyar-, illetve Magyarországon letelepedett vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár.
 

Tagdíj a 2017-es évre:

  Felnőtt:  4.000,-
  Diák:      2.000,-
  Családi:  4.000,- + 400,- minden, a háztartásban élő családtag után

Egyesületünk alapszabálya itt olvasható:  Az egyesület alapszabálya

Társoldalunk, rengeteg képpel és videóval: http://evez.xyz/     

Az egyesületbe való belépéshez töltse ki on-line:  Belépési nyilatkozat




Megosztás
Arrabo Szabadidősport Egyesület - Magyar